exhibition

[Exhibition of the Collected Works of János Vaszary]

Vaszary János gyüjteményes kiállítása a Művészházban


ID: 996, Status: proof read
Exhibition period:
Mar 24‒Apr 21, 1912
Type:
solo
Organizing Bodies:
Művészház
Currency:
K (Austro-Hungarian Krone)
Quickstats
Catalogue Entries: 165
Types of Work: painting and drawing: 64, unknown: 101
Artists: 1
Gender: female: 0, male: 1
Nationalities: 1
collapse all Catalogue View List View
Date Title City Venue Type
Date Title City Venue # of common Artists
Mar 1906 Vaszary János művei [Works of János Vaszary] Budapest Nemzeti Szalon 1 artists
Jan‒Feb 1910 M.I.É.N.K. III-ik kiállítás [Third Exhibition of M.I.É.N.K] Budapest Nemzeti Szalon 1 artists
Mar 1907 A Nemzeti Szalon. Első csoportkiállítás [The First Group Exhibition Of The National Salon] Budapest Nemzeti Szalon 1 artists
Feb 5‒Mar 3, 1910 Ausstellung Ungarischer Maler Berlin Ausstellungshaus am Kurfürstendamm 208/9 1 artists
Jan 1908 M.I.É.N.K. [1] [M.I.É.N.K. [1]] Budapest Nemzeti Szalon 1 artists
Feb‒Mar 1909 M.I.É.N.K. második kiállitása [Second Exhibition of M.I.É.N.K.] Budapest Nemzeti Szalon 1 artists
May 4‒Jun 25, 1913 A Művészház nemzetközi Postimpresszionista kiállitása [International Post-Impressionist Exhibition in the Művészház] Budapest Művészház 1 artists
Apr 27‒Jun 19, 1910 Nemzetközi Impresszionista kiállítás [International Impressionist Exhibition] Budapest Művészház 1 artists
Feb 15‒Mar 1914 A Művészház nagy kiállitása [The Great Exhibition of the Művészház] Budapest Művészház 1 artists
Jan 23‒Feb 1913 A Művészház palotafelavató kiállítása [The Palace Inauguration Exhibition of the Művészház] Budapest Művészház 1 artists
Apr 22‒Oct 31, 1905 VI. Esposizione d'Arte della Città di Venezia Venice Giardini Pubblici 1 artists
Apr 23‒Oct 31, 1910 IX. Esposizione d'Arte della Città di Venezia Venice Giardini Pubblici 1 artists
Apr 13‒Jul 1912 Stedelijke Internationale Tentoonstelling Van Kunstwerken Van Levende Meesters Amsterdam Stedelijk Museum 1 artists
01/06/1905 - end/10/1905 IX. Internationale Kunstausstellung Munich Königlicher Glaspalast 1 artists
Organizing Committee
"A kiállítás szervezési munkálatait Rózsa Miklós dr. művészeti igazgató intézte. A rendezési munkálatokat Vaszary János, Rózsa Miklós dr. művészeti igazgató és Borszéky Frigyes titkár végezték. A kiállítási helyiség belső installációs munkái Málnai Béla műépítész tervei szerint és vezetése mellett készültek. [The organisation of the exhibition was executed by Dr. Miklós Rózsa, arstistic director. The arrangement of the exhibition was done by János Vasary, Dr. Miklós Rózsa, artistic director, and secretary Frigyes Borszéky. The interour installations of the exhbition were done after plans by architect Béla Málnai and under his guidance.]

A Művészház igazgatósága [The Directorate of Művészház]:
Elnök [President]: Teleki Géza gr. [count].
Alelnök [Vice-President]: Edelsheim-Gyulai Lipót gróf [count].
Alelnök [Vice-President]: Iványi-Grünwald Béla.
Igazgató [Director]: Rózsa Miklós dr.
Batthyány Gyula gróf [count]; Ferenczy Károly; Horthy Béla; Kernstock Károly; Dr. Madarassy-Beck Gyula báró [baron] orsz. kép. [national representative].
A művésztanács elnöke [President of the Artist Council]: Rippl-Rónai József.
Szüllő Géza orsz. képv. [national representative]; Vágó László; Zichy István gróf [count].
Ügyész [Prosecutor]: Dr. Kováts István.
Titkár [Secretary]: Borszéky Frigyes.
Műtáros [In charge of the collection]: Kónyay Elemér.

A Művészház művésztanácsa [The Artist Council of Művészház]: Csók István; Egry József; Falus Elek; Jaschik Álmos; Katona Nándor; Kisfaludi Strobl Zsigmond; Kosztolányi-Kann Gyula; Körösfői Kriesch Aladár; Ligeti Miklós; Málnai Béla; Olgyay Ferenc; Pásztor János; Plányi Ervin; Rippl-Rónai József; Vaszary János.

Tiszteletbeli tagok [Honorable Members]: Ferenczy Károly; Kernstock Károly; Rippl-Rónai József; Szinyei Merse Pál.", p. 3
Catalogue
Vaszary János gyűjteményes kiállítása a Művészházban. 1912.
Nr. of pages: 26 [PDF page number: 32].
Holding Institution: Museum of Fine Arts Budapest
Preface
Vaszary, János: [no title], p. 7-8

"Budapest, 1912. március.
Aki hosszabb ideig foglalkozott művészi ábrázolással, gyakran tapasztalhatta,
hogy a környezet közvetlen behatásától függetlenül, látszólag ellenőrizhetlen
hatóerők folytán, hirtelen erős festői képzetek támadnak és kielégítést követelnek.
Ha e festői képzetek támogatására vagy ellenőrzésére modellt akarunk használni,
mindig az a dolog vége, hogy az eredeti képzet ez által nemhogy erősödne, de
elhalványul, idegenszerű lesz, sőt egészen eltávolodik. Tapasztalható továbbá -
majdnem minden esetben - hogy midőn a természetet valamely megjelenésében
(alak, táj, csendélet) ábrázolni akarjuk, ez a törekvés hol kevesebb, hol több szeren-
csével bizonyos eredményre vezet ugyan, de teljes kielégítésre soha. Egyszer a
tonus, máskor a szín vagy a friss közvetlenség, forma, vonaljáték stb. sikerülhet, de
sohasem mondható az, hogy ilyen - a képpel teljesen azonos - a természet. Sok-
szor hittem azt, hogy ennek esetleg az elégtelen tudás az oka, de mások dolgain
ugyanazt a különbséget és ki nem elégítést tapasztaltam. És nem használnak az
apró ravaszkodások, technikai fogások, festői anyagokkal való experimentálások,
tekintélyes naturalistákra való hivatkozások.
Így lett előttem lassankint nyilvánvaló, hogy az emlékezetből ábrázolt dolgok
sokszor egységesebben hatnak, mint azok a káprázatok, melyeket természetlátásnak
nevezünk; hogy a természetet ismét realizálni lehetetlen - de nem is szükséges.
A reláció tehát, melyben az egyén a természettel van, rendkívül változékony.
A természetből kiindulni, vagy arra suggestiv erővel emlékeztetni elég. A meg-
látás, meghatottság leközlésének módjai annyifélék lehetnek, amennyi és milyen az
ereje az elcsudálkozó ingeniumnak.
Ám könnyen bebízonyílható, hogy a plein-air, impressionismus és naturalismus,
melyek megakadtak az athmosféra, fény, tudományos problémáin, felületek incon-
structiv ábrázolásán - együttvéve, minden gazdagságuk mellett is, jelentéktelen epi-
zódok: a primitív ember faragványaitól kezdve napjainkig, az egyén által teljesen
emulsionált formavilágnézetek eredményeihez képest (stylusok.)
Kiemelem, hogy ezek a nagy eredmények, művészi kulturák csak is ilyen eljá-
rással alakultak ki.
A művészi lehetőségek birodalmában az elgondolással kapcsolatos megcsinálás
- mint a lényeges kivonatolása - ma is rendelkezik hatásában azzal a nagy erővel,
mint akár évezredekkel azelőtt. Ezzel szemben a természetre mereven ráfüggesztett
szemek művészete, mint absolut élethűségre való törekvés, mindig meg volt ugyan
az emberekben, de mint korszak alig nevezhető annak s minden további fejlesztésre
alkalmas eredmény nélkül, kiélte magát.
Egy egészen mindennapi bizonyítékra mulatok rá. Minő csekély művészi haszna
van - pedig hány művészkedö él vele - a fényképnek, mely az absolut realismus
szolgálatában áll, a természetet detektiv módón lefeplezi, a pillanatnyi tüneményeket
elfogja és a legrejtettebb formákat is följegyzi. Figyeljük meg a futó ló mozgását
fotografálva: azt tapasztaljuk, hogy a pillanatkép nem mindig fedi a mozgás fogalmát,
stagnálás, sőt holtpontra jutás benyomását teszi akkor, mikor a ló a legnagyobb moz-
gásban van. Viszont egyszerű megfigyeléssel a pillanatnyi átmeneti, nem jellemző
momentumokat mellőzve, a rythmikus mozgást összefoglalva, ugy mint a hogy a
primitívek is nagy naivitással - elnyulva - szerették ábrázolni a futó állatot: oly
képet nyerünk, mely a gyors vágtatás képzetét teljesen fedi. Ebben annyira mentek,
hogy a kutya, szarvas, ló, stb. különféle mozgáskarakterét is egyfélekép ábrázolták. [p. 7]
Természetes tehát, hogy a dolgoknak, a lényeges mellett, mint dekoratív felület-
nek értékelését kerestem tudatos korlátozással: a mit öntudatlanul az előtt is szám-
talan esetben megtettem.
Ezzel a megmozdulással, a leegyszerűsített, összefoglaló formanyelv segítségével
szembe kerültem mindazzal, a minek a vonzókörébe eljárásom taszított: a kialakult,
befejezett és letűnt nagy, művészi kulturákkal.
Tisztán látszik első pillanatra az a tanulság, hogy e teljesen elfeledett vagy
háttérbeszorult világnézetekhez a bűvös varázsszó: az akt formáival, rythmusával,
mozgásával. Művészi hatásuk folytonosságát, sőt azonosságát csakis az élő aktban
találjuk megőrizve - persze szegényebben.
Sajnos, ma csak a trópusok lakóinál vannak meg a szabad fejlődésnek azon
aesthetikai szépségei, melyeket classicusnak lehet nevezni, s mely szépségeket vajmi
nehéz kinyomozni a díjbirkózók és légtornászok tultengő izomhálózatán, esetlen, dis-
harmonicus vagy édeskés mozdulatain.
Olykor a színpadokon bűvöl el valamely életrekeltett tánc, plasztikus mozdulat,
dynamikus vonal.
Különben végérvényesen letünt a formakincsek ez ősi kulturája: a beszédes,
szónokló, üvöltő taglejtés; a kezek mystikus kifejezése, sokszerű élete, mely finomabb
és összetettebb volt, mint az arcjáték! Akkor a táncot a rabszolganők kultiválták;
utolérhetetlenül a vonalak összhangját, az ütemes taglejtés, a komponált, tömeges
felvonulást.
Mégegyszer a korai renaissance-ban tűnik fel a rythmus megértése, hellén minták
nyomán.
Minden uj világnézet energiákat szabadít fel. Más synthezísek - más hatások.
Egy uj mozdulat a természet felé uj életszépségeket és életörömöket hoz napfényre.
Az a művészi resorptio, mely kulturánkat jellemzi, szinte példátlan telítettséget
okozott. A lázas munka évtizedek óta termel ízlést, mely mindent vagy lehető leg-
többet akar hozni a természetből; izlést, melyet a színek érzékisége fascinál és iz-
lést, melyet most a szervesség törvényei érdekelnek.
E legutóbbi folyománya az egység és egyensuly eredményes kutatása, a mely
szerint meghatározhatók: az állandó nagy hatások feltételei.
Kísérletek, erőfeszítések történnek felölelni mindazt, a mi a nagy stylusok és
konvenció közelségébe visz. Tulterhelt évek gazdag zsákmánynyal - majd elpazarolt
évek sikertelenséggel. Spekulációk, systémák, psychologiai kimagyarázások, sőt bűbájos
ráolvasások. Itt-ott a classicismus derűjét sejtjük, vegyes barbár kritikátlansággal;
hallani kurjantásokat - és zsoltárszerü, szárnyaló karénekeket.
Mindez azonban korántsem és csak látszólagosan differencia, mert ugy a tapo-
gatózások, mint a genialis sikerek kisegítői az erőteljes előrenyomulásnak, mely a
rend felé halad s melynek végcélja: a stylnyomozó, rekonstruált művészet. [p. 8]"


Dr. Lázár, Béla: Vaszary János uj sitlusa. (Részlet szerzőnek „Tizenhárom magyar festő" című, sajtó alatt levő könyvéből, mely Lyka Károly előszavával legközelebb, Singer és Wolfner kiadásában megjelenik.) p. 11-16

"Vaszary János művészetében több fejlődés-korszakot külömböztethetünk meg.
Az elsőt Bastien-Lepage hatás, a másikat a Puvis de Chavannes-é jellemezte. Ez
volt a mélyebb. Stílustörekvések jellemezték.
„A stílus megjelenése - hirdeti rajongással művészünk - a korokban nagyszerű,
boldog időszakot, a nemzeteknél szerencsével bevégződött kulturát, egyeseknél töké-
letességet jelent."
A stilustermelés titkának kutatására tért át. A naturalisztikus iskola igazságain
megerősödve most már a lényeges kiemelésére, a lelke érzéseit hordozó formák ki-
keresésére, a lényeget alkotó formarészletek hangsulyozására, az egyszerűsítésre,
minden stílus titkára törekedett. Ez pedig csakis a részletek tökéletes ismerete alapján
érhető el. De aki elérte, világát megnagyobbította, mert egységet vitt be a vál-
tozásba. Rendbeszedte a rendetlenül szétszórtat.
A stílust kereső - erre Puvis de Chavannes tanulmányozása vezette - a
maga érzéseinek felösmerése után keresi az érzést kifejező formákat, rajzban is,
színben is. Absztrakttá teszi a vonalat, nemcsak szépséget ad neki, hanem jelentő-
séget is, felbontja elemeire és arabeszkekké kombinálja, melyek ritmikus és harmo-
nikus hatásukkal működésbe hozzák a képzeletünket s érzésekbe ringatják lelkünket.
Botticelli vonaljátékának titkát érezte át Rossetti és kereste ki ujra a természetből;
Whistler Rosetti hatása alatt eleinte szintén a botticellies vonalakat leste el a ter-
mészetből miközben ráakadt a maga vonalára, a modern vonalra, mely csupa finom,
elegáns, megnyult görbe, sietős előrehajlás, érdekes görbület, izgalmas terpeszkedés
és felfelé törekvés.
Mindezek a célzatok, titkos földalatti csatornákon, beszivárogtak Puvis művé-
szetébe is, hogy megtermékenyitsék és uj típusba szökjenek. Az 1896-iki Szalonban
néhány száz krétarajza meggondolásokra serkentette a fiatal művészeket. Vaszaryt is.
A főformák biztos elrendezését látjuk Borulás (1894) cimű festményében is,
melynek egyszerűsitett kompozíciója az ujabb megösmerések eredménye. Ez irányu
tanulmányainak végső eredménye a hatalmas masszákban komponált Jegenyék (1903),
melyekben már tömör egységekbe omlanak a tömegek.
Rajzegyszerűsítéseit az egy tonusba lefokozott szinek ritmusával kapcsolta
egybe. Az ihletet ehhez is Puvis-től vehette, jóllehet egy hosszas fejlődés eredménye,
mely Courbetból indult ki. Rembrandt s Hals tanulmányozása alapján ösmerte
Courbet az egységes tonusban rejlő szépséget, mely a modern művészetben is stil-
teremtő erőnek bizonyult. A stílus egybefoglalás. A tonus-egység - e szabadon vál-
toztatható fátyol - a fény végtelen melódiája, mely minden színt egybefoglal, a szín
tüzét itt fokozza, amott tompítja, végig simítja szelidítő kézzel, hogy egységes hatá-
sokat hozzon ki. Puvis leegyszerűsített formáit halvány, tompa, levegős tonusegy-
ségbe állította be, melyből semmi sem hangzott ki, halk, megtört, fojtott zokogás a
melodiája, valami névtelen bánat, valami mély sóvárgás, valami örmeretlen tisztaság
vágyódás. Átlálszó színek, a szürke, kék, zöld, sárga uralkodása, ritka szinösszeté-
telében, ujságával elragadó viszonylatokban, melyek a japán kakemonok színhar-
móniáira emlékeztetnek. S valóban él e színfoltokban valami titkos lélek, a japán
Kokoro, melyet a dolgok esszenciájának nevezhetünk, kifejező a tárgyakban lap-
pangó Végtelent, Szellemet, Istenit. Még pedig a japánok módján, melynek típusa a
szőnyeg, ahol a tonusok foltokat alkotnak, s e foltok ritmusba szövődnek, s e
ritmus halk, elfojtott melódiákba. [p. 11]
A színeknek ritmikus összecsengését kereste Vaszary, a fátyolos hangu melo-
diákat. A bízanci Madonnának zöldessárga, kissé brutalis tonusfátyola áttetszőbbé,
fénnyel átitatottá válik a Hir-en, majd ismét porhanyósabb, ólmosabb lesz az Aranykor
patinás bronzfiguráin, hogy finom delikát lágyságot nyerjen a Víztükör alig megingó
felületén. Itt Vaszary sejtelmes lelke megtalálta a megfelelő formát.
A stílust teremtő eszközök között a rajzot és a színt használta fel, de mind-
egyre közeledett a harmadikhoz is; a fényhez, a szabadon áramló reflexet teremtő,
színt befolyásoló, mindenüvé behatoló, örökös mozgásban lévő fényhez, mely a tár-
gyakat a természeti törvények által meghatározott módon egybefoglalja, s korlátlan
zsarnokként érzése, szeszélye, változó hangulata alá rendeli az egész mindenséget.
Ez a probléma; a színt teremtő fény játékának visszaadása kivezette Vaszaryt
a zöld erdő belsejébe, melybe bevillan a napsugár, hogy a zöldessárga reflexek vég-
telen gazdagságában megfürössze a napsugártól végigcsókdosott első emberpárt,
Adám és Évát hatalmas meztelenségükben, érzéki megjelenésük szépségében; majd
Évát gyermekies szűzi tisztaságában, amint finom formáin napfoltok játszadoznak;
csupa forma, melyeknél a színek nem gyűrhetők le egykönnyen a tonusfátyol alá, a
reflexek viharzása megakadályozza azt. Monumentális egyszerűséget a részletek
igazságával egyesíteni sem Roll-nak, sem Besnard-nak, s igy Vaszarynak sem sike-
rült. Az ellentétes színek, az össze nem hangolt részek szétesnek, Ádám és Éva
nem egységes, Éva nem egyszerü, de kolorisztikus erőben nagy haladás mind a kettő.
lgy került Vaszary érintkezésbe a magyar népélettel, a színek tüzének foko-
zása közben, s mind rajongóbb érzéssel kutatta a földön heverő parasztfiun játsza-
dozó napsütés tüzét, a fűben heverő bucsus asszonyok csoportját, amint színes
ruházatukra rávillan a faágak közül ki-kicsuszamló napfény, hogy a piros pruszlikot,
a kékes, piros fejkendőt, a zöldes viganót, a fekete kötényt, a vörös nyakszalagot
egész tüzes erejükben felragyogtassa, valami meleg aranysárga tonusegységbe fog-
lalva. A tonusegység. itt, künn a szabadban níncs erősen éreztetve. Most szinte
tisztán, alapszíneire bontva kereste a színek tüzét, minden lefokozás, egymásba han-
golás nélkül a szint a szín kedvéért. Ez: a színek fényének fokozása egyre jobban
izgatja képzeletét, amint látja a lugasban - reggeli után - együtt ülő alakjait, s a
zöld filagoria fokai közl át-átvillan a reggeli napfény és meleg aranysárga fluiduma
mindenen végigömlik, fel-felvillanva a sárgás-zöld feleveleken, az egyik nő piros
pongyoláján, a rózsaszínű ruhás gyermekleány puha, finom aranyszőke haján, melyből
pikánsan villog ki a piros szalag két apró kis foltja, mint megannvi bizanci foglalatu
ékkő; csillog-villog büvös színpompában, napfényben szikrázó sok ilyenfajta tájképe ....
Kollektív kiállítása után csak a Miénk kiállitásain jelentkezett ujra, hogy aztán
elhallgasson. Valamit keresett, a napfényhatások eredményeit korai stílkeresésével
egybefoglalni vágyván. Mint azelőtt is gyakrabban, most is a japánokhoz fordult föl-
világosításért.
Foglaljuk össze elméleti megállapodásokba fejlődési eredményeit eddig a pontig:
1. Formatanulmányok Bastien-Lepage mintájára. Részlethalmozás.
2. A forma lényegének keresése; stílkeresés; Puvis hatása alatt; vonalba fogott
szintézis.
3. Rajzegyszerüsitések egybekapcsolása a tónusba lefokozott színek ritmusába,
japán hatás alatt.
4. Fényhatás tanulmányok plein-airben: levegőtónus.
5. A fényhatás kutatása interieurben: tónusfátyol.
Uj stílusra törekvés ébredezett benne, a forma hangsulyozásával, az emlékképek
ballasztjától megfosztott szüzi formalátás vágya, uj vonalélet megindítására való epe-
kedés, - ezt pedig csak a legkezdetlegesebb kifejezési módok tanulmányozása segít-
hette elő, ami pedig szerinte is nem egyéb, mint „megértése az egyszerűségben rejlő
fölszabadító erőnek" (mint ahogy Az Ujság-ban megjelent cikkében : „Firenze-Siená" -
ban irta).
Ismét a japán müvészet az, mely utba igazította, - de most már nemcsak a
népszerü Ukiyoyé fametsző-iskola, az Utamarók és Hokusaiok dekoratív-impresszio-
nista művészete. Időközben a japán művészet klasszikusainak mind több kiváló alko- [p. 12]
tása került szemünk elé, az 1900. párisi kiállítás nagyszerű császári gyűjteménye óta,
a fokozatosan meggazdagodott Guimet-muzeumban, s az egymást váltogató japán
kiállításokon. A Kokka, a nagy japán művészeti lap, páratlan színes reproduktiói, a
nagy állami japán művészettörténet, s a japán esztetikus fölvilágosító kötetei - mind
hozzájárultak ahhoz, hogy fölismerjük a japán művészet másik, abstrakt fejlődési so-
rozatát, azt, mely szigoruan őrködik afölött, hogy a művész se ki ne törjön a stílus-
ból, de ki se tudjon találni belőle. Kínában, a lassu fejlődési lehetőségek hazájában,
ez a művészi sorozat maradt uralkodó, mig a simulékony, alakuló, érzékeny szel-
lemű, sólyomszemü japánok közt, a gyors és színes benyomások, az élet hatása alatt
a változó természeti jelenségek fölfogása és visszaadásának vágya - az impresz-
szionista sort vitte diadalra, eleinte eklektikusan megőrizve a hieratikus-dekoratív
fölfogást, de végül teljesen kiszabadítva magát annak bilincseiből, elsősorban maguk
a fametsző-iskola mesterei. Az 1867-iki párisi kiállitás idején ez az a művészet, mely
az európai művészetre hatolt, de az 1900-iki párisi kiállitáson a másik sor művészei,
a nagy, hieratikus, abstrakt stilisták, kiket a keletiek klasszikus mestereiknek valla-
nak, mélységes hatást gyakoroltak az impresszionizmus orgiái idején. Lenn, a mély-
ben, uj fejlődési forrongások indultak meg, s még a konkrét-képzeletű művészek is
a természet átabotájának rendezésére kaptak kedvet. Megerősítették a stilusba fog-
lalás vágyát. Vaszary Jánosra is mély hatást tett ez a kínai-japán művészeti irány,
melyet megnyilatkozni látott Puvisban, kiérzett Cézanneból, de Rippl-Rónai-ból is,
még azidétt, hogy stílkeresö tanulmányokba kezdett ő maga is, a Hír, az Aranykor
idején, s végig kísérte e vágy természettanulmányai egész folyamán, amikor tónusba
lefokozott színekkel foglalta egybe színbenyomásait, s ismét erőre kapott, hogy most
az uj stílkereső hajlamok ébredeztek benne.
Elsősorban vonalhatásokat keresett, melyek fény- és szintudásának gerincet ad-
janak, strukturát, hogy összefoglalhasson.
Az abstraktképzelet emberei ezt hangsulyozták szinte kizárólagos erővel, fölál-
dozva a színt, egyenesen lemondva róla, azonban Vaszary nem érezte ennek a jo-
gosultságát, ő színben látja a világot és nem áldozta föl színeit. Olaszországban
utaztában mindenütt a jellegzetes koloritot keresi: ,,ltalia minden nemesen kifejlődött
városán, - írja - színben vagy formában meglepő a jellemző erő. Például Venezia
csupa szín: lagunája malachit, palotáinak teteje megolvadt carneol, ege egy lehelettel
befutott tükör; Firenze levegője fénylő kék, mint a lavendula virága. campaniléi égb-
enyulók, mint a cypnisok; Róma formai nagysága: fönséges, pathetikus, lesujtó. Siena
építménye, pikturája - tömérdek. Sok tekintetben meglepőbb érdekesebb, mint Fi-
renze. A Palazzo Communale méretei kolosszálisak; a sienai vöröstégla, melyből
építve van, az uralkodó kolorizmust adja; nagyszerü loggiái és tanácstermei a leg-
érdekesebb pikturával vannak díszítve: Simone Martini, Ambrozio , Lorenzetti és
Spinello Aretino a széles meglátás példái."
A szín gyujtja ki képzeletét most is, a meglátott és átérzett szín, - melyet
konturba foglalhat, alakíthat, árnyalhat, - de nála a szín a fontos. Most is, hogy
forma tanulmányokba merült el. Nem azért, hogy mint kínai és japán mesterei a hiératikus
kánonok bilincsei közt a régi típusok, vonalak és formák monoton ismétlésébe bo-
csátkozzék, ő a természet extraktumát keresi, hogy száz meg száz megfigyelés után
adhasson vissza egyet, azt, melyben benne legyen a lényeg, mint ahogy Sesshu
tyukjában benne volt ezer tyuktanulmány minden megismerése. De most is a köz-
vetetlen természetbenyomást. A százszor megnézett természet vonásaiból képzelete
és értelme együttes munkával kialakítja az egyetlen egyet, a lényegeset. Vaszary itt
is a természetet keresi, ezt a természetnél természetesebbet, a véletlen alakulatoktól
megtisztított természetet. Nem előre kiformált eszméből indul ki, hogy ahhoz keres-
sen emlékképeket, - ő a természet lehámozását, a természet megtisztítását, az
egyetlenegy uralkodó konturba fogott természetes természetet adja, amelyet a stílus-
hoz alkalmazhat, de még színben is ezt a természetest csak fokozni akarja. Itt is
hű képzeletéhez. Színrajongását nem fojtja el, s japán mesterei közül azokhoz csat-
lakozik, akikben a színszeretet él, mint Korinban, ha a stílus követelményeihez
híven a díszítéshez:, tehát a stílszerüség megőrzéséhez ragaszkodik is. [p. 15]
Ehhez sem az abstrakt képzeletű művész ösztönszerű szenvedélyével, - mint
Rippl-Rónai, - az ö viszonya a természethez közvetlenebb, egybeforrottabb, abból
táplálkozó. Stílisztikus műveiben ugyan lemond a levegőhatásokról, a perspektíva
hangsulyozásáról, - a formákat hangsulyozza. Uj ideálja támadt és uj eszköze a
konturba foglalt színfolt. A nagy mozgalmasságnak ilykép itt nincs helye. Tömegmoz-
gás helyett előtérbe jut az egyes alak vagy a kisebb csoportok egyensulyozása, minél
kevesebb eszközzel minél gazdagabb életvisszaadásra való törekvés, ahogy az a korai
olasz mestereknek bámulatos erőben sikerült. A Brancacci kápolnában elragadtatás-
sal kiált is föl: Mily remek itt a mozgás klasszikus megfontoltsága! És csodálkozó
szemmel látja, hogy a legintenzivebb hatásokat a legegyszerűbb eszközökkel tudják
kihozni. A kézfő, ujjak, fej egy egyszerű megbillentése sokszor elég a pillanatnyi
idegrezgések formai megállapítására ! Igy formálódik most uj ideálja . . .
Vissza a természethez, - mondta, - keressük meg benne az uj szépségideált:
a halk hangsulyozás, a finom egységesség, az alig megmozdult egyensúly szépséges
példáit. Itt áll előttem egy arcképe. Női fej, profilban. Baljával a gyöngynyakékkel
játszik, alig, hogy érinti. Egyéni kontur fogja körül. Néz, érez, elmereng. Csend veszi
körül . . . E csendben egy uj szépség rejtőzik. Vaszary ezt keresi. Csak keresse, jó
uton halad, hisz megmondta már Dürer Albert 1528-ban : „Dann wahrhaftig steckt
die Kunst in der Natur, wer sie heraus kann reissen, der hat sie." [pj. 16]"


Rózsa, Miklós: Az uj művészet bölszelete. Vaszary János, p. 17-22

Mint mindig, valahányszor az emberiség lelkének titkos mélységeiben rejtelmes
dübörgések hallatszottak, most ís a művészet szeizmográfja mutatja elsőnek a kul-
turlelkiismeret kozmikus elváltozásait. Annak az uj művészetnek, amelynek magyar
földön Vaszary ecsetje ad íme nemcsak külső formát, de mélységes benső tar-
talmat: rend, nyugalom, egyensuly, harmonia a formai törvényei, stilusának az ele-
mei. Erkölcsi és filozofiai gyökerei ís ezekből az elemekből táplálkoznak. A rendet,
nyugalmat, harmoniát és egyensulyt csak az a szem és lélek keresi a természetben
és találja meg az életban, akinek benső élete fölött ís ezek az elemek uralkodnak .
Akiben már felébredt a fizikai és erkölcsi csömör ama nyugtalan, zűrzavaros, rap-
szodikus és érzéki világnézettel szemben, melynek az impresszionista művészet olyan
ékesszóló, olyan ragyogó, olyan stílusos tolmácsolója volt.
Vaszary János keresztül tobzódta azt a már-már végnélkülinek tetsző farsan-
got, melyben az emberiség az utolsó félszázad alatt mintegy önkívületben, fejében gőzös
mámorral táncolva keringett. Kéjelgett a szinorgiákban, bujálkodolt az érzéki formák
izgató káprázatában. Fürdött a napsugár izzó aranylényében, és az állandó mámor
közepette csak időnként tért be megpihenni halkszavu, intim levegőjű, finom tonusu
interieurök megnyugtató csendjébe. Együtt járta a tébolyító boszorkánytáncot azzal
a farsangi csapattal, melyben a szellem trónusaira született királyok: egy Manet,
Renoir, Degas, Monet és kíséretük is csörgősipkát nyomtak a fejükbe, hogy kiadhassák
magukból az életvágynak absolut teljességét. Ebhez a bűbájosan színes, forró és izgalmas
tourbillonhoz Zolától, Wilde-en, Nielschén, Verlainen, Richepinen és Beaudelaire-en
keresztül, Arcübaseven át Debussyig, a primitiv hangszerek és legkomplikáltabb in-
strumentumok hatalmas zenekara és kórusa harsogta a muzsikát. A hedonista imp-
resszionizmus pogány hitvallásához olyan papság celebrált, aminőt a legmagasabb-
rendű és legeszményibb hitvallások ís csak ritkán láttak térdepelni oltáraik előtt.
Nem csoda, ha ez a pogány hitvallás alig félszázad alatt meghóditotta a lelke-
ket. A kurtizán előtt is hamarabb borulunk térdre, mint azok előtt az asszonyok
előtt akiknek lényéből nem az izgató démoniság lélekzetelakasztó parfümje árad, hanem
a kulturától átitatott, jóságos és tiszta lélek szépségének menyeien ártatlan derűje,
vagy a dantei, ossiáni mélységek rejtelmes komolysága. Az egész világ egy nagy csap-
székké lett, ahol, mint Firenzében a renaissance alatt: „féktelen kalandorok, a véletlen
kegyelméből való oligarchák, bérelt harcosok, zsarnok kényurak és lázadó nép
forrong és tülekedik", melyben a legszürkébb kispolgári agyvelők is „egyéniségekké"
evolválódtak, amelyben - csakugy, mint Savonarola idején - „egymást ordítják tu
az álbölcsek, akik letépik a falakról az elavult díszleteket, melyek az előző korsza-
koknak tetszettek; melyben az ecset szövetkezett a tollal és az ecsettel a véső és a
rézmetsző szerszáma, hogy a mezítelent kitárják oly tömeg szeme elölt, mely odavan
a gyalázatos kiváncsiságtól; melyben a vétek szégyenletes vágyát a művészet szere-
tetének nevezték s melyben egy egész pokol járja boszorkánytáncát, hogy a romlás utján
maga után vonszoljon bennünket."
A filozófiának, az irodalomnak még nem jött el a maga uj Savonarolája, aki
fülünkbe harsogná, amit Gobineau Savonarolával prédikáltal a firenzeieknek: („Sö-
pörjetek, söpörjetek! Különben elvesztél Firenze! A türelem pohara kiürült; a
boszuló kard fölötted függ! Életed az ágyban pletykaság, üres beszédek, aljas tivor-
nyák, iszonyu kicsapongások közttelik el! A te életed, Firenze, disznóélet!") - de a
képzőművészet csucsives bolthajtásai alól már kihallatszik a me-culpának ez a böjti [p. 17]
zsolozsmája. Cézanne még csak annyit mondott, hogy uj szemmel kell ujból meg-
néznünk a természetet, a világot, az életet; ő még csak a vágyat érezte egy uj,
szolidabb konstrukció után, melyben mindennek meglegyen a maga külön konstruk-
ciója, melyben a mámor okozta színes nyugtalanság és izgató káprázatok helyét a
a rendnek, nyugalomnak és egyensulynak komoly harmoniája foglalja el. Uj forma-
nyelvének szókincseihez ezért kereste meg a szavakat régletünt kulturák olyan kor-
szakainak omladékai között, ahol - mint minden magasabbrendü kulturéletben -
ezek a magasabbrendü és eszményibb, mert puritánabb erkölcsi és művészi törvé-
nyek uralkodtak.
A piszkosan zajgó modern élet és forró napsütés elöl a nagy farsangot keresztül-
tombolt Vaszary is azért menekül vissza az antik művészet csucsíves, hüvös bolthajtásai
alá; a léha ragyogásba belefájdult szemével ezért kutat asszír és egyptomi síroknak merev-
ségig puritán reliefjei és a korai renaissance oltárképei között s derűsebb, mert már-
már gyógyuló lelkének mind sűrűbben visszatérő játékos pillanataiban ezért keresi a
régi japanizmus egyszerű és ártatlan gráciáját a Toulouse-Lautrec-ek és Gandarák,
a Fernande Knopffok és Felícien Rhoppsok asszonyainak nyugtalan és érzéki, buja
és megvesztegető, tikkasztó szépsége helyett. Már impresszionisztikus világnéze-
tének delelöjén is meg-meg lepte néha ez a belőle most oly elemi erővel kitört.
nosztalgia a puritán, nagy lendületü, leegyszerüsitett ritmus után s a modern, érzéki
ruhák alól ki-kicsillanó, selyemmel és színes rongyokkal, vagy a fehér hus kontraszt-
jául fekete leplekkel és fátylakkai érzékivé felfokozott asszonyi testek között való
tobzódása közben is meg-meg szökött néha a képzelet-álmodta természetnek és
életnek nagyszerü pantheonjába, ahol lelkének vallásos áhítatában - miként azt
Puvis de Chavannes is tette - az érzéki vágyakból magát szinte kikapcsolva, csak
az egyszerü, nemes és nagy harmoniákban való artista gyönyörüségnek élt. Az a
stylus sem volt vérszegény, - mint ahogy ebben a minden kulturával átitatott, szinte
tisztán intellektuális és művészi uj hitvallásban is benne van az élet potentiája,
melynek magunkat szükségszerüen alárendelnünk természeti törvény - csakhogy nem
lobog fel minden kínálkozó gyönyörforrásra. Csak ott - de ott aztán minden szen-
vedélynél elemibb erővel - hol a maga egyéniségének negatívját, ellenképét sejti,
hogy azt magához formálhassa s a legszentebb Alkotásnak a tüzében megfogantat-
hassa a maga számára a halhatatlanságot.
Ma is ezt a puritán, leegyszerüsitett, nagy lendűletü rithmust keresi Vaszary uj aktstu-
diumai közben. Rég letűnt korok emlékei között keresi az uj aktot, összerakja, szinte·
tikusan megkonstruálja. Az ímpresszionista akt vonalaiban csak részleteket adott, pi-
káns, ideges, felületes mozsgást, aminek izgató és nekünk akkor oly érdekes tartal-
mat csak a felvillanó részletek adtak. Csak káprázatok voltak ezek is, ahogy a ter-
mészetet is csak szines káprázatokban, gyorsan lelvillanó, gyorsan tovasuhanó és
éppen ezért talán gyorsan értékét is veszítő impressziókban látta. Művészlelkének be-
csületes őszinteségével azért fordult akkor az Élet felé, azén festett minden ecset-
vonást a természet előtt, mert csak ott kaphatta ezeket a benyomásokat s azért hat
reá most - és csak egy ilyen becsületes művészlélekre hathat igy - inkább az em-
lékezet, mely elveszítve a szigoru megfigyeléssel összeszedett részleteket, inkább,
sőt csakis a nagy egységet látja. Talán ez a Nagy Egység s az, hogy ugy át van
itatva minden nagy korszakok kulturájával, hat reánk ebben az uj művészetben olyan
eszményien, tisztán és klasszikusan s azért pattanhatik ki ez az uj művészet csak a
iegintellektuálisabb agyvelők szívéből, mert nagy kulturelőéletet tételez fel. Szintétizálni
csak a már mindentlátók és mindenttudók képesek. Hogyan ítélhessük meg nemtudók
mit mentsünk meg lelkünk meg-megismétlődő hajótöréseiből, ha üres volt hajónk,
vagy nem tudjuk értékelni, mit kelljen megmentenünk? ... Az uj művészet a tiszta
intellektualizmuson keresztürzürődött lelkek művészete. Uj értékké is ez avatja.
A művész nem filozófus és még az olyan mélyenszántó gondolkodó is, amilyen
Vaszary János, csak festői formanyelven gondolkodik. De hiszen e formanyelv stilusa
egyben hitvallásának formanyelve. De e fonnanyelvből is mint egy mély orgonabúgás
zúg ki müvészlelkének töredelmes gyónása, hogy - mert azt is őszintén, becsülete-
sen és egészen kiélte - megcsömörlött a „barbár kurjantások"-tól és megtisztult. [18]
lelke ,,zsoltáros, szárnyaló karénekek" szárnyán egy tisztultabb, nemesebb, magasabb-
tendü világnézet felé sóvárog. Uj művészete ezért több és tartalmasabb, mint a puszta
rechnikázás, mely akármilyen uj és akármilyen festői tartalommal teljes, mégis üres,
ha erkölcsi és így igazi müvészi tartalom nélkül szükőlkődik. Felöltik mások is
ezt a tragikus lárvát: komédiások, uj szellemi és művészi divatcikkeket gyártó mes-
teremberek, a mindenkori elsőbbség után szomju lelkendezéssel szaladó léha esztéta-
pozeur-ök, a fenntartással tombolt dorbézolók, a koplalókból lett böjtölök, - de ezek
mindig csak külsőségeit, technikai kereteit adják a mindenkori uj művészeteknek, míg
az igaz művész és igaz ember - amilyen Vaszary is - nagy lelki megrázkódtatások,
gyötrelmes vajudások árán, agyának és szívének vérehullásával fizeti meg azt
az áldott termékenységet, hogy egy alig-alig ébredező és még a kiválasztottakban, a
nagy megérzökben és megértökben is csak homályos vágyként kavargó uj világnézet
fogantatására elhivatattak.
Hiszünk Vaszarynak, mert keresztülment azon a nagy lelki krízisen, mely egye-
dül emelheti lel az embert ennek az uj művészi világnézetnek szinte vallásosan eszményi
magaslataira. Boldogok vagyunk, hogy vele együtt éreznünk megadatott s az
ember és a művész iránt egyaránt érzett lelkirokonság aggódó szeretetével féltjük őt
a nyilvánosságnak azoktól a hazug, cinikus és léha, kesélyükérit vijjogó madaraitól,
akik a legszentebb dolgokat: egy igazi művésznek esztendők sorvasztó magányossá-
gában fogant és szűzi szemérrmességgel mutatkozni most is alig akaró, pedig klasz-
szikus testet öltött eszményeit is diszkreditálják és profanizálják. De féltjük a mi so-
kat vívódott művészünket magától a mindig uj szenzációra éhes Budapesttől is, mely
a benne még mindig tulságosan mohó éhséggel szezóncíkknek fogyaszt el s így lejá-
rat, kiforgat, bepiszkol minden uj világnézetet. Ettől a „sikertől" talán még jobban
féltjük Vaszaryt. Még nem feledtük el a pesti Magdákat, akik a szép szakállu német
Sudermann után is tudtak kreálni maguknak uj ideált, kórusban zengve a zsurokon:
„Én én vagyok!"; még emlékszünk rá, hogyan vedlettek vissza ezek, a megdöbbentő
„egyéniségek" félszüzekké, mikor Prévost e mocskos typust szobatisztává súrolta ; még
émelyeg a gyomrunk a pudlík mögött ugrándozó übermenschek emlékétől, ezektől a smo-
kingos fenegyerekektől, akik veszélyeztették a közbiztonságot s belenyultak a hölgyek de-
colletage-aiba, mert Nietzshe szerint a kiválóság mindent megengedhet magának; és még
csak tegnap volt, mikor a dühöngő wildeizmus szellemtelen otrombaságokkal gyülöltette
meg velünk az „Intention" írójának csillogóan elmés, esztétikusan színes paradoxonjait is.
Láttuk bevenni és megértetlenül vagy csak a felszinén megértve továbbadni a hedonizmust
és a szociológiát, Richepenet és Prohászkát, a feminizmust és a reformkatolícizmust, az
abszintet és a választói jogot, a szecessziót és a tolsztojanizmust, Shawt és a gnosz-
tikusokat, az Uj Lyrát és a nemi felvilágosítást. Még itt bűzlik körülöttünk a magyar
saninizmus, a megvesztegető köntösben felmutatott művészi elmélet, mely igazolni
látszott a mi amugyis mindent legázoló rideg önzésünket, ázsiai tunyaságunkat s per-
verz, fajtalan érzékiségünket: az ázsiai hitvallás, hogy hagyjunk a pokolba minden
'közügyet, művészetet, altruizmust és egyéb hasonló ostobaságot, hogy ne törődjünk
a más bajával, csak a magunk érzéki gyönyörüségeivel. Mert hiszen olyan sokan áldozzák
fel itt magukat hazáért, művészetért, egy asszonyért vagy gyermekért; olyan
sokan élnek itt tiszta ifjuságot, munkás férfikort; annyian vergődnek lemondó hűség-
ben, keserves, önmagtartóztató, önkéntes szüzességben; olyan elviselhetetlenül szigoru
és puritán, eszményi és altruisztikus ez a mi életünk, hogy csak egy forradal-
mian érzéki hitvallás válthat meg bennünket, magyarokat! ...
Még itt kavarog és fő mindez körülöttünk egy közös boszorkányüstben és még
a legelőkelőbb szellemek is ezt tálalják fel naponta nekünk, hogy a kotyvasztott
maszlagtól megkergülve járja vitustáncát az a sirnívalóan nevetséges torzszülött, amit
pesti életnek neveznek. Még itt van a tegnapi uj őrület, a tegnapi uj hitvallás, a
tegnapi uj világnézet, a tegnap sem értett és megcsufitott, szajkómódjára továbbfe-
csegett művészi gondolat, s mi már halljuk, hogy az „éljen az élet!" hallalija helyett
hogy búg fel nemsokára minden „modern" pesti zúgban a puritanísmus bőjti
zsolozsmája. Az uj szezonban bizonyára már ,a templomok lesznek majd divatosakká;
tán flagelláns nők fogják bejárni csapatostul a várost, hogy korbáccsal bizseregtessék [p. 21]
fel elpetyhüdt idegeiket, ahogy délutáni óráik átheverészett unalmát tegnapig érzéki
betűkkel és szinekkel izgatták buján tüzesre. Jönni fognak az uj pesti Savonarolák, jönni
fognak a butaság helytartói és kizsákmányolói, hogy a mi uj művészi hitvallásunk
nevében máglyára vigyék a tegnapi könyveket és műremekeket, hogy azoknak hamvába
fullasszák bele a megint ujjászülető szellemet. És akkor nekünk, kik csakugyan
fohászkodtunk az uj művészi hitvallás eljöveteléért, a szobrász Torrigiani dacos büsz-
keségével fog majd kelleni odaállanunk az uj képrombolók elé, mondván Firenze fa-
rizeus majmainak:
,,Lássátok, ti szegény koldusok, a művészei az egyetlen erény, az egyetlen
nagyság, az egyetlen igazság I Semmi sincs, ami Istennek jobban tetszenék ! . . .
A Vaszary művészetének is az igazság az erénye és az őszinteség a nagysága.
Nem is erénye, nem is nagysága: művészete maga ez az igazság és ez az őszinteség.
Kiadni magunkat becsületesen, őszintén, egészen, ha még romlottak, alacsonyabb
rendüek, a röghöztapadottak vagyunk: romlottnak, alacsonyrendünek, röghöztapadott-
nak és kiadni magunkat álszemérem s a cinizmus mérgétől való félelem nélkül esz-
ményibbnek, tisztábbnak, emelkedettebbnek, ha életünk titkos mélységeilben rejtelmes
dübörgések magunkba szállásra intenek - ez az igaz ember, ez az igaz művész.
Boldog, akinek kulturlelkiismerete kozmikus elváltozásail a művészet örökké fehér lapján
olyan érzékenyen finom szeizmográf rajzolja le, mint amilyen a Vaszary Jánosé. [p. 22]"
Catalogue Structure
"A Művészház igazgatósága [The Directorate of Művészház]", p. 3
Preface, p. 7-8
"Vaszary János uj stilusa [János Vaszary's New Style]", p. 11-16
"Az uj művészet bölcselete [The New Art's Philosophy]", p. 17-22
"Katalogus Vaszary János gyüjteményes kiállításához [Catalogue for the Exhibition of Collected Works of János Vaszary]", p. 25-26
"Dekoratív tanulmányok [Decorative Studies]", cat. no. 23-26, p. 25
"Synthetikus vonalak [Synthetic Lines]", cat. no. 27-50, p. 25
"Tánc [Dance]", cat. no. 55-60, p. 25
"Naturalisztikus rajzok [Naturalistic Drawings]", cat. no. 61-114, p. 25
"Jánoshalmi Nemes Marcell ur kollekciója [The Collection of Mr. Marcell Jánoshalmi Nemes]", cat. no. 115-123, p. 25-26
"Legujabb képek [Newest Pictures]", cat. no. 129-162, p. 26
"Tudnivalók a Művészház-ba való belépéshez, művésztagoknak és műpártoló tagoknak [Information on joining Művészház for artists and patron members]", n.p.
Additional Information
Catalogue Structure altered
Additional Notes
Date information taken from: Nóra Veszprémi Judit Gömöry (ed.): A Művészház 1909–1914. Modern kiállítások Budapesten. Budapest: Magyar Nemzeti Galéria 2009. p. 247.

+Gender Distribution (Pie Chart)

+Artists’ Age at Exhibition Start(Bar Chart)

+Artists’ Nationality(Pie Chart)

+Exhibiting Cities of Artists(Pie Chart)

+Catalogue Entries by Type of Work(Pie Chart)

+Catalogue Entries by Nationality(Pie Chart)

Name Date of Birth Date of Death Nationality # of Cat. Entries
János Vaszary 1867 1939 HU 165
Recommended Citation: "Vaszary János gyüjteményes kiállítása a Művészházban." In Database of Modern Exhibitions (DoME). European Paintings and Drawings 1905-1915. Last modified May 22, 2020. https://exhibitions.univie.ac.at/exhibition/996