[Exhibition of "The Eight"]

Nr. of pages: 43 [PDF page number: 46].
Holding Institution: online: Hungaricana.hu

1

Feleky, Géza: A Nyolcak, p. 5-13

"o o Elszakadtak a régi kötelékek, elakadt a hagyománynak hajdan nyugal-
mas árja. Magára utaltan, csak saját erejére támaszkodva kell küzdelmét
megvívnia minden becsületes művésznek, tehát szükségképen olyan ered-
ményekhez jut, amelyeknél jogosult a végső kérdések feltevése. Az itt
következő megjegyzések azonban csak nyomdafestékfényü kis Baedeker-
jelek, amelyek megcsillagoznak egy és más szépet a képeken és rájuk
hagyják az egyetlen igazán fontos feladatot, azt, hogy magukat teljessé-
gükben együttlátassák és igy igazi értelmüket felfedjék. Csak egy kis
kalauzzá próbálkoznak összecsatlakozni az ujjal mutatások: valaki, aki már
tegnap körüljárta a termeket, elől megy és figyelmezteti a ma először
belépőket a kerülő utakra.
o o Még a jó uton is gondolkodva kell járni ez egyszer. Komoly dolgokról
van itt szó, a komolyságot már egész külsőleg is bejelenti a kiállítás négy
magáért való és nem állami vagy közigazgatási megrendeléssel kezdemé-
nyezett nagy kompozíciója. A magyar festés múltja ilyesfélét alig mutat-
hat fel. A Műcsarnok festett jelmezestélyei csak ugy hozzátartoznak egy
jófajta téli tárlathoz, mint a valóságosak a farsanghoz, de művészi meg-
gondolások csak nagynéha és akkor is bizony erőtlenül érvényesülnek
rajtuk. Munkácsy elszármazott az országból és saját magától: idegen ország-
ban idegen utakat járt. A többi igaz művész jóformán csak egyszer-
egyszer próbálta ki erejét nagyobb feladaton. És most egyszerre négy
nagy kompozíció előtt állunk. Az impresszionista mozgalom csatanyerésé-
nek idején sem jutott ennyi egy évre — Párisban.
o o Meg kellett változniuk a művészek törekvéseinek, külömben nem növe-
kedhettek volna meg igy a képek. És csak valamelyik Déjeuner sur l'herbet
kell Kernstok, Berény, Márffy, Pór képei mellé képzelni és akkor nyilván-
való, hogy ezek a nagy vásznak nagyobbra nőttek a legnagyobb impresz-
szionista képeknél is, ha nem éppen méretekben, a keret méterszámában,
akkor legalább súlyban és a feltüntetett tér kiterjedésében.
o o Négy külömböző művész váltotta itt testre látomását, bizonyára külöm-
böző erővel és külömböző élességgel. De legmélyükön találkoznak legfőbb
törekvéseik: nem a világ szines köntösét akarják olyanra sze vezni, hogy mögüle
elő lehessen sejteni a dolgokat. Ellenkezőleg: valóságukban fog-
lalkoztatják őket a jelenségek, tömegvoltukban törekednek mindent ábrá-
zolni és egymásra vonatkoztatni. Ehhez pedig hely kell. Tehát már nem
elegendő egy sík, a síkoknak valamilyen egyszerű rendszere, vagy az a jól
kihuzott süveg, amelynek hasában Monet szokott néha berendezkedni.
Nagy, szabad tér kell, amelyben kényelmesen, zsúfoltság nélkül helyezked-
hessenek el a jelenségek. Ezenfelül meg a kellékek is hasonlóak, ugyan-
azon a témán fejti ki a négy festő törekvését: testek a térben, sok emberi
test a természet ölén, a természetbe süppedten, aktok mezőn, völgyben,
fáktól és hegyektől övezetten. Persze, hiába van meg ez a közösség,
kölcsönös segítség, egymást támogató munka mégsem lehetséges. Mások [p. 5]
és mások, egyéniek, személyszerűek az eszközök és a művészetben az
eszközök a maguk hasonlóságára alakítják a célokat. Olyan külömbségek
támadnak, hogy nem értékjelzésül és nem komoly hasonlítás végett,
hanem egyszerűen a lényeges elválások megjelölésére Berény képe előtt
egyszerűen Cézannet említeném, Pórnál a firenzei quattrocento utolsó
éveinek valamelyik mesterére, Márffynál egy velencei Concerto-képre hivat-
koznék, Kernstok nagy lóusztatásához érve pedig Rubens egyik oroszlán-
vadászatát hoznám fel, vagy Rubenset általában, egy megszögletesedett,
lehiggadt Rubenset.
o o Rubens és Kernstok. Az egymás mellé állítás nem is oly bizarr, mint
amilyennek az első pillantás mutatja. Rubens csupa szín, pompa, ragyo-
gás, fehérhusú, bársonybőrü hajadonok és szélesvállu, hatalmas combu
daliák virítanak ki a bársonyok és a pikkelyes páncélok közül, Kernstok
emberei fakóak, aszottak. Csupaizom-ifjak karcsú karja-lába venné fel
a versenyt a telt női idomokkal, a homloktól a talpig megszakadatlanul
alááramló eleven hus a szinte mértani alakokra tagolt testekkel. Rubens
epikureus, Kernstok a szigorú, kemény római. De Kernstok színtelenebb
és szögletesebb művészetében megjelenik valami, ami éppen Rubens művé-
szetében nyilvánult a legnagyszerűbben : az erősmozgásu bőség, a testlátás
bősége és a testmozgatás ereje. Egyik megsulyosodott és három kiterjedé-
sűvé szétfejtett test a másikat éri, az erős, kemény testek összekapcsolód-
nak, hatalmas mozgásukkal egymásba lendülnek. Ez az együvécsatlakozás
a fontos, bár Kernstok itt is merevebb és szűkebb szavú az antwerpeni
mesternél. Az alakok elrendezkedése ott még az elválaszthatatlanul tova-
kígyózó sáv volt, vagy a tömegnek belső körök mentén való kerengése,
itt pedig az egy tengelyre vonatkoztatott szabályos hullámverés.
o o A kép dinamikus tartalma, embereinek mozgásképessége és mozgás s
züksége már magában is külön helyet biztosit Kernstoknak és élesen
megmutatja a külömbséget Kernstok és Picasso látása között. Kernstok
is, Picasso is a szines gőzök helyébe valami foghatót, pontos kiterjedésű
és pontos térértékü tömeget akarnak maguk elé állítani és egyik is, másik
is felhasználja azt a támaszt, amelyet a látásunk számára biztosított terje-
delmű mértani idomok analógiája ad, mind a ketten felhasználják a mér-
tani viszonyok élességét, határozottságát. Kernstok megmarad a hengeres
testeknél és tőlük is, legalább minden szabályosságuktól, bizonyos távol-
ságban tartja magát, míg Picasso élekkel és külömböző sokszögekkel hatá-
rolt kis oszlopaiból rakja össze az embert. Picasso művéhez csak hozzá
kell érni és értelmetlen rakássá hull össze, míg Kernstok éppen azt a test-
részletet választja külön és foglalja össze, amely egy nagy mozdulat által
együtt lendül ki, amely a mozdulat tengelye mentén helyezkedik el;
embereinek talán száguldásukban vagy merész ivben lóra pattanva a leg-
biztosabb az egyensulyuk, az egyöntetűségük.
o o Picassonál az ember kis oszlopos testekké jegecesedett, Kernstok egy
nagyjából mértani alakú tömbből faragja ki emberét. A tömegszerűség, [p. 6]
a térben valóság itt is, ott is egyforma erővel és tisztasággal nyilvánul,
csakhogy Picassonak meg kellett tagadnia az emberi test szervességét,
míg Kernstok éppen ellenkezőleg, a struktura megóvásával és következetes,
szinte kíméletlen felfedésével éri el az eredményt. Egy vízszintes vonallal
elválasztja a törzset a medencétől, a lapockának és az elhajló gerinc-
csontnak ívével kettőbe tagolja a hátat, különvalónak mutatja a combot a
deréktői le a térdig. Ezek a felbontások azonban nem csupán hengerszerü
testek, hanem mindegyikben az van összefogva, ami együvé való, ami egy-
nyugvású, egy-mozgású, tehát mindahány a szervezet elevenségének
egy-egy fókusza körül rendezkedik el, ezek a fokuszok egymásra utalnak,
feltételezik és meghatározzák egymást, ugy, hogy nagy nyomatékkal érvé-
nyesül a test egysége és a mozgás szabadsága.
o o Ugyanigy értelmezi Kernstok a lovak megjelenését is. Ezáltal kapnak
paripái olyan nagyságot és súlyt, hogy félelmesebbekké, hatalmasabbakká
lesznek a mesebeli sárkányoknál. Ilyen emberek mozognak és állanak
a képen, ilyen lovak száguldanak, ballagnak a parton és usszák a Duna
vizét. Atalaj megroppanna alattuk, túl a parton a hegylánc kulisszává
hitványodna, ha a művész megmaradt volna az impresszionista természet-
látásnál. Ugyanúgy kellett tagolni, tömegekbe fogni és a tömeghatások
értelmében szervezni a hegyeket, a fákat, sőt a felhőket is, mint az embe-
reket. Ezzel Kernstok már tavalyi két képénél is tisztában volt.
o o Most a táj szemlátomást meggazdagodott a tavalyihoz képest, meg-
növekedett az alakokhoz való arányában és jelentőségében; többet tartott
meg a hajdani meleg szinességből, az aranyos, napfényes tónusból, mint
a tavalyi, amely lemondásban, de a strukturanyilvánitás tisztaságban, az
összefüggések észszerüségében is teljesen egy vonalon állott az alakokkal.
o o Sokkal előbbre jutott rögös utján tavaly óta a művész. Bizonyára még
ezen a képen is egy és más korrekturát kiván. Kernstokra kell bízni termé-
szetesen a hibák felfedezését és kijavítását. De annyi bizonyos, hogy a
mozgalmas, változatos csoport elrendezése a középen álló emberekhez
képest az állások és mozgások egymásba kapcsolása, a csoport ritmusának
tisztasága és törvényessége, a figurális résznek meggyőző csatlakozása
a természethez olyan munka, amelynél tisztábbat és fontosabbat aligha
végzett az utolsó, Cézannera következő festőnemzedék.
o oo Berénynél és Pórnál bizonyára közelebb van Kernstokhoz Márffy, bár ő
is elég messze jár tőle. Számára már nem a struktura tisztasága és
cselekvésképessége a főszempont, hanem az egyes testrésztömegek har-
monikus elhelyezkedése. A testek maguk megnyugodtak és egymáshoz
való vonatkozásukban már nem törvényt akarnak nyilvánítani, hanem
csendes, nyugodt egyensúlyra törekszenek, bizonyos zenélő összhangra.
Három nő. (Kernstok efeboszaival szemben már ez sem jelentéstelen.)
Egyik áll, a másik eldülten pihen, a harmadik ül. A középső valamivel
és a szélső még inkább beljebb húzódik a képbe az elsőnél. Az ív befelé
hajlása tisztán érvényesül azáltal, hogy az álló nő az egyik képszélen, egy [p. 7]
fa a másikon kicövekelik az egyenes vonalat. Sem ez az elrendezés, sem
pedig a testeknek és jobbról-balról a domboknak viszonya nem kérlelhe-
tetlen logikájával akar meggyőzni, hanem szelid, mosolygó szépségével
fogadtatja el magát. A férfiak tetteinek ábrázolásából, a néhol szinte
tragikus erejű mozgalmasságból halk, muzsikás idill lett.
o o Az alakok mögé néhol tartalmas, előkelő zöldből, néhol szinte sárgásra
naposodott füszinből térit puha szőnyeget a pázsit. A három nő inkább
együtt létezik, mint külön-külön. Szépen és nemesen, telt ivben hajlanak
ki a karok a vállból, az egyes nők két félkarja és a hat kar együtt nagyon
szépen, — nem tudok hamarosan más megjelölést — nagyon dallamosan
rendezkednek el. Külön kell örülni annak a jelentős hajlású, egysége
ellenére sem egyhangu völgynek, amely az álló nőről alábocsátkozik az
elnyulva fekvőre és azután felkúszik a szélen ülő válláig.
o o Anyagszerüség és nyugalom, Berény művészetének ezt a két fővonását
emelte ki róla irott tanulmányában Bölöni György. Igaza van, csak arra
kell ügyelni, hogy a két sajátság viszonya nem a mellérendeltség : a nyu-
galom az anyagszerüség következménye. Az anyag érvényesülése mindenütt
jelenvalóságánál és egységénél fogva oly teljesen kimeríti a művészi
ábrázolás problémáját, hogy szükségképen a sztatikus állapot következik
be, a mozgás többé nem jut jelentőségre, önálló értékre, hanem csak az
anyag magát kifejtésének egyik módja lehet. Éppen a nagy Berény-képben
azonban nem érvényesül teljesen az anyag egysége, főleg, mert a cézannei
fakturába néhol ideiglenes megoldások vannak belepótolva és ezért
maradt benne egy kis nyugtalanság.
o o A négy nagy kép közül kétségkívül Berényé a legmeglepőbb, az ő
látomásának sorsa dől el leginkább az első pillanatban a szemlélő számára,
vagy mindjárt leveszi a lábáról, vagy egyszeriben elkergeti azt, aki eléje kerül.
o o Az a hatalmas fekete alak, amely a kép egyik széléről rézsut kihajlik,
félrerántja a függönyt a tér elől. A másik szélen befelé hajlik egy fa.
Mögötte egy karcsú alak siet átlós irányban a mélységbe. Az igy szétnyílt
téren, a mezőn alakok heverésznek, azután feldombosodik a föld és magára
gomolyogtatja a felhőket. Az egyik nő összegubbaszkodik, két karja a
testhez simul, párhuzamosan, a másik hasán fekszik, elnyúlva, feje a könyökén,
a harmadik szintén gubbaszt, csak jobb karját nyújtja fel és bezárja a
csoport szabad piramidális elhelyezkedését. A testegészből kinyúló kar,
akár fölfelé törekszik, akár pedig eltörik könyökben, a maga véznaságával
megmutatja a test együttmaradó részének tömegjelentőségét. Az egészen
összetartott első nő nagyon tömegként és elevenül hat, az alsó és a felső
test ellentétbe állítása által. Az ellentét oly csöndes, annyira csak hatása
által és nem magában jelentékeny, hogy túlzás volna kontraposztnak nevezni.
Egyszerűen arról van szó, hogy a derékból szétnyúló szög két szára nem
egy síkban van, a felsőtest tengelye hátra- és félretolódott az utolsóéhoz
képest. Mivel pedig a felsőtest a két karral szegélyezetten könnyebb az
alsónál, itt bizonyos feszültség támad, amelyet a vállrahajló fej még [p. 8]
differenciál. Csupa apróság, de a test nekik köszönheti súlyát, elevenségét,
tömegszerüségét.
o o Messze, fenn a dombtetőn áll, illetőleg pontosan az égnek pattan egy
emberi alak, villámszerű elrendezésben, keze, lába, meg a hát, a nyak,
a fej mind merev, erélyes, feltörekvő egyenes vonalak, amelyek itt-ott
eltörnek éles szögekre. Léniát lehetne fektetni a karvonalak mentén, de
az, ami a nőcsoportot felszegezi az égre, mégsem vonaljáték, hanem csupa
akarat, a test egy hatalmas erőfelszökkenés pillanatában. Nem az esetleges
kontúr, hanem a tömegek mozgástengelyei kivonatolják a dombháti embert.
o o Kernstok, Márffy, Berény egyformán csak anyagnak tekintik az emberi
testet véletlen megjelenésében, amelyet át kell formálni, hogy jelentését
feltárja. Értelmeznek, átirnak. Pór leir, természetesen, — effelől képe első
pillantásra bizonyosságot ád — csak nagyon közvetetten.
o o Szép, zöld dombok előtt állanak az aktok. A középen; teljesen láthatóan
egy áldó gesztusu férfi. Jobbról-balról szilárd tömbben egy-egy csoport,
álló férfiak és nők. Mindkét oldalon, a középponti alak felé, térdeplő férfi
vezeti le a tömeget. Jóformán csupa óriás szerepel a képen, hatalmas,
nagy emberek, de mindegyiknél ki van emelve a vertikális tengely és ezért
nem hatnak túlságosan súlyosnak.
o o A testek anatómiai felfogása nagyon quattrocentos. Tiszta, értelmes,
éles. Az izomcsoportokat egyenként együvé fogja és azután egyszerűen
összekapcsolja őket. Amennyire a szervezet egysége megengedi, kiérzik
az egyes önállóbb testrészek különvalósága. A mozdulatok nagyok, egy-
szerűek, komplikált ellentétbeállitások és egymásrautalások nincsenek.
Csakhogy az áttekinthetőségen és természetközelségen kivül még valami
quattrocentos, néhol: a véglegesség. Például a balról térdelő férfi egész
elhelyezkedése, kivált a két kinyújtott kar a legtermészetesebb, a legbizto-
sabb, a legegyszerűbb harmoniáju az összes lehetőségek között és amellett
legélesebb a jellemzése, legkimeritőbb az ábrázolása, ugy, hogy ezen az
alakon többé nincs mit változtatni, emlékezetünkbe jegyződik és éppen
véglegessége következtében nem lehet elfelejteni, hanem megmarad biztos
és szigorú mértékéül minden hasonló helyzetnek.
o o A véglegesség oldja fel az ellentétet, amely különben a széles ember-
látás és a keményen összefogott kompozíció között támadna. A komponálás
munkája sikerült. Megmarad a gazdagság, sehol nem mutatkozik önkény
és a cselekménytelen konfiguráció mégis szilárdan kapcsolódik. Az egyik
és a másik csoport körülírása erős, folytonos telt vonalat adna. Jobboldalt,
baloldalt szép emelkedésben helyezkedik egymás fölé három fej és a
negyedik aztán lehajlítja az emelkedés vonalát. A természetes, meleg össze-
simulásnak talán legszebb példája a jobboldal két innenső alakja. Az egyik
és a másik alsó karja párhuzamosan fekszik, egymás mellé, a felső karok
rájuk merőlegesen egy egyenes vonalat adnak.
o o Különösen erős és értékes az oldalcsoportoknak a főalakhoz kapcsolása
a térdeplők által, akik a maguk egészében egyformán vonatkoznak a [p. 9]
csoport-tömbre és a szabad alakra. A kettős értelemnek nincsen semmiféle
felbontó vagy komplikáló jelentősége. A megoldás nagyon szép. Pórnak
itt van az erős oldala. Múltkori nagy képén például a középső fekvőalakot
egy fatönkkel támasztotta meg és igy biztosította számára a szükséges
nyugalmat.
o o Gyors az idők járása, szinte minden évtized egy nagy forradalom. Még
félszázada sincs és az emberi test Claude Monet Déjeuner sur l'herbe-jén szép
nagy sárga folt volt, amely zengve ágyalódott be a barnák és a zöldek
közé, meleg alapot adott a napfény elterpeszkedésének és szívesen tűrte
magán a szomszéd szinek reflexeinek vidám játékát.
o o
o o A kiállításon bizonyára Czigány Dezső önarcképe lesz a legnépszerűbb.
Egyszerűsége, nagyvonalusága, nagy felületei szuggesztívek, szinötlete: a sok
szürkéből előaranyló meleg sárga arc, igen erős és biztos hatású. A monu-
mentális festőre vall a vízszintesnek a képbe való nyugodt, erélyes beve-
zetése a képbe fogott, egészen szétnyitott könyv által. Ez a vízszintes
felület nyomatékot ád aztán az alak magasba nyúlásának és a két alap-
irány egymásba vezetése örök, nyugalmas ellentétre alapítja a kép moz-
gását, életét. A frizrészleten, a két kancsóhordó nőnél egyformán meglepő
a test két oldalának csattanós egymás ellen állítása és az ellentét biztos
teljes feloldása. Az egyik nő felemelt balkarjától egészen a térdig egy
majdnem egyenes vonal fut le, amely csak kétszer és akkor is nagyon
kevéssé és egészen egyenletesen vet hullámot. A balcomb a csípőből
erősen kihajlik és innentől fogva a lábfejig széles iv feszül ki. Az egymásba-
vezetésnek, az egyensúly helyreállításának hivatása a karokra és a fejre
van bizva.
° ° Czigány csendéletén, minden jó és szolid tulajdonságon kivül, amelyet
a megértett Cézanne korában csak kívánni lehet, szintén van egy kis
meglepetés. A háttér kék. A fehér kancsó tövéhez gurult egy sárga narancs,
amely teljesen elválasztódott ugyan a kéktől és mégis, egy pillanatig ért-
hetetlenül, felvillog. Ablakból látott tájkép. Egy fa ágai nyúlnak szét az
előtérben, egész lenntől egész fölig, mögöttük, mintegy szinpadon és
mégis tisztán, nyugodtan nyúlnak hátra a házak.
° ° Berény Róbert kollektive szerepel a Nemzeti Szalonban mintegy félszáz
képpel. Négy év munkája gyűlt egybe, mert a művész itthon még nem
állított ki, csak tavaly küldött a Könyves Kálmánba egy kis tájképet. Nagy
kompozíciója révén már volt szó róla, de itt még egyszer meg kell állani
teljes és tiszta pikturája mellett. Berény szerencsés ember. Nem voltak
hosszu tévelygései, mindjárt választhatott és művészetének kezdetén már
Cézanneon át látta a világot. Tőle kapta gazdag, tökéletes faktúráját: a
tónusok egymáshoz való viszonyának megállapításában abszolút pontos.
Ez a faktúra segiti őt egy olyan hatáshoz, amelyet Cézanne meg nem keresett.
Néhány csendéletén, egyik-másik tájképén a szinek nem a megvilágítás,
a környezet eredményei, vagyis nem kívülről színesednek meg a jelenségek, [p. 10]v [p. 10] [p. 10]v
hanem immanens sajátságuk a szin, amely mélyükről áramlik felületükre,
hogy azután szétsugározzon. Ezért van meg minden őszibaracknak az ize,
a nedvessége is, ezért tudni, hogy hánynapos a császárzsemlyéje, noha
éppen nem ilyen apró becsapásokat céloznak Berény képei. Ezért olyan
nemes és erőteljes nála a karosszék piros bársonya és ezért olyan eleven
hus a székbe ültetett sovány kisfiú.
o o A csendéletek szerepeseinek, például egy almának értékét nem csupán
szine, hanem alakja, nagysága, súlya, helyzete és még egy sor nyilvánulása
számbavételével állapítja meg. Biztosak és meggyőzőek tehát vonatkoz-
tatásai és egyensúlyai, ezért kapnak oly szilárd egységet, olyan együttélő
összetartozóságok csoportosításai, amelyek néha valósággal meglelkesed-
nek. Az egyik képen például egy sor gyümölcsöt egy karcsú zöld üveg
zár be és a gyümölcssor közepén egy feleüveg-magas edény áll. Ezen a
néhány jelenségen a közös, misztikus élet árama lüktet át.
o o Kereveten pihenő női aktja a kiállítás egyik büszkesége. Berény egyszer,
beszélgetés közben, preciz nevet adott egy addig névtelen vagy csak körül-
belül megnevezett fogalomnak a komplementer irány megjelöléssel.
Amilyen éles és határozott ez az elnevezés a művészet eme eszköze számára, épp
oly biztossággal bánik magával az eszközzel Berény. A nagy akt tulajdon-
képen nem egyéb, mint komplementer értelmű elrendezése a fej, a törzs,
a karok, a lábak tömegének, mozgásuknak, egyensúlyi helyzetüknek ten-
gelye szerint. A létezésnek és a nyugalomnak teljessége az eredmény.
o o Tihanyi Lajos merész, erélyes, keménymarku, meg vannak benne a fiatal-
ság összes lendületes erényei, amellett kiegyenlítődött, egységes, mintha
sok év tapasztalata állana háta mögött. Összefoglalás a jellemzőség értel-
mében, a jellemző jelek kiemelésére, ez művészi hitvallása és van benne
elég erő, egészség, hogy ezáltal ne szegényesitse el műveit, hanem meg-
marassza bennük a teljességet. Férfiarcképén a koponya elnyujtottsága
izgatta, ennek a kiemelése vezette őt a fejforma megállapításánál, az arc-
vonások elrendezésénél is. De ez a különlegesség nem elvont szenzáció
volt számára, hanem modeljén, magán a testen követte nyomról-nyomra
az elnyujtottságot és igy értelmezése nem a testiségnek rovására, hanem
a testiségen át érvényesül. A tartalmas és egyenletesen telitett férfiarckép
mellett lüktető, szaggatott a fiuképmás, amely azért mégsem bomlik fel,
mégsem törik részletekre. Egyes helyeken, igy az állon, a szájon élesen,
szinte brutális határozottsággal ütköznek ki a jelek, de a feszültség nem
pattan ki, nagy, nyugodt, zökkenők nélkül összefoglalt felületek lépnek
közbe feloldólag.
o o Az erőteljes szintézis, a jellemzőség keresése jó értelemben megkemé-
nyíti tájképeit. A karfán támaszkodni lehet, a fák bizvást szemébe nézhet-
nek a viharnak, a kavicsok az uton csikorognának a lépések súlya alatt:
o o Orbán Dezső a nyugalom embere, a rendet keresi és ez a törekvése
kapcsolja őt a nyolcakhoz. Rendszeretete kifejeződik képeinek már külső
diszpozíciójában is. Kis aktját egész frontálisan állítja fel, a bal kart a testre [p. 11]
simítja, a kezet eltünteti a csipő mögött, ugy, hogy a válltól a bokáig
ugyanaz a folytonos vonal hullámlik le. A baloldal egységének és a kissé
felbontott jobboldalnak szelid kontrasztjából él a kis kép. Nagy, fekvő
aktjánál a testegységre, a testrészek egymásból folyóságára ügyel Orbán
egyfelől, másfelől bizonyos mértani szabályosság szerint rendezi el a testet.
Például: a karok egy téglalap párhuzamos oldalait alkotják és a téglalapot
egyszersmind átlósan átszelik, a súlypontban fekszik a fej. Ott, ahol az
ilyen szervezésnek nincs tere, ugy derékban, a comb nyugalmas előbonta-k
ozása kissé energiátlan.
o o A csendéleteken is ugyanaz a kéz, ugyanaz az értelem dolgozott. Van-
nak közöttük egészen szimetrikusok is. Például egy kis asztal, vízszintesen,
jobbra, balra egyforma távolság a vászon széléig. A fehér asztalkendőn
három piros esik, a középső tengelye a képnek és egy zöld cserépkorsó
közvetítésével felnövekedik egészen a felső határvonalig. A tájképek szinte
mind színpadon játszódnak, mint a Czigányé. Csakhogy Czigánynál ebben
nagy komolyság van, bizonyos tartott pátosz, Orbánnál néhány sokágu
karcu fa szeszélyes elosztásban, vagy a képsik egyik felére csoportosulva
vidáman, fürgén járja ki az előteret. Nem kisért a tavalyi nagy Orbán-
tájkép kissé bizony keményre fagyott és kifényesített színezése: a függöny
mögött kedves, üde a tarkaság. Az egyik képen átlósan befelé siet három
fa és föléjük sokasodik a lomboknak, a leveleknek vidám májusi menete.
o o Tájképein és csendéleteivel határozottan a csoport koloristájának mutat-
kozik Márffy Ödön. A jelenségek testi valóságát a legkisebb áldozat árán,
a mult évtizedek alatt elért pompa és ragyogás lehető megóvásával akarja
elérni. Műtermében két mélytónusu házcsoport közül csillogott ki egy
havas táj különös fehérsége. Gyárépületrészlet, bérházak, kis templom,
egyszer utcaoldalon elrendezkedetten, egyszer magasról látva, udvarok
keretekép. Az elhelyezkedés a térben tiszta, határozott, a falaknak meg-
van a sulyuk, az egyszerű mértanos formák szabályos ismétlődésükkel
megnövekednek jelentőségben és természetszerűleg megnyilvánulnak erős
színekben. A kék és a sárga vezérkednek, gazdag a rózsaszín, amely
megjelenik átlátszóan és opakosan is. A fedetlenül, zavartalanul szét-
terjedő színek teltek, de nem ragyognak; inkább emelkedettek, mint
felfokozottak. Az árnyékok könnyűek, nem szelik szét a jelenségeket,
hanem csak finoman rájuk simulnak, ugy, hogy azok valóságos alakjukban
és egymáshoz való tartozásukban áttetszenek a könnyű lepleken. Remegve,
fázósan nyúlik el a karcsú, lilás árnyék az utcán, a sárga házfalakon a
visszavert zöld fény félig elfojtott kecses melódia. A telt zengésű alapszíneket
mellékhangokul, csipkésen és mégis nagy szükségességgel kísérik az
árnyékok és a reflexek, érvényesül a materiális és az anyagtalan szinesség
kétfélesége, de érvényesül egymásból valóságuk is. A téli képen a Dunának
sárgával és rózsaszínnel elöntött nemes sávja nagyon színes a fehér hósikok
között. De a hó sem fagyottfehér, nem merev, nem élettelen, látni, hogy
egynapos és holnapra el fog olvadni. [p. 12]
o o Egy csendélet: alacsony asztalon kétfülü amfora, barnás, alatta kéket
játszó fehér kancsó és gyümölcsös tányér, benne sárgák, zöldek, pirosak,
amelyek leviszik magukhoz a gazdag, öblös ivet. A politurán a finom
visszatükrözések elszélesitve, diszkrétebben ismétlik a színeket, szabad
párhuzamosságukkal körülkeretelik a csendélet szereplőit. Fenn, az asztalon
egy karcsú tanagratáncosnő emelkedik lábujjhegyére, feltartja keskeny, finom karját és megmutatja a hasas edények súlyát, szélességét.
o o Három külső ember is résztvesz a kiállításban: két szobrász, Vedres
Márk és Fémes Beck Vilmos és kívülük Lesznai Anna. Vedres Márk nemes
művészete régi, becses ismerős, nincs szüksége a bemutatásra. Vedres
a hajdani szépség sziklasirja elé telepedett, melengeti a merev testet, belé
leheli egész lelkét. Nem tudja elhinni, hogy ami régen oly diadalmas
természetességgel járt-kelt az emberek között, az ma már végkép lepihent
volna és íme, hite csodát tesz: keze alatt megmozdul, elevenedni kezd
a drága halott. Beck Vilmos törekvéseinek leírása a szobrászi formáért
vivott küzdelem kellős közepébe vezetne, de azt meg kell itt állapítani,
hogy vállalt feladatának nagyságánál és munkája komolyságánál fogva
méltó fegyvertársa a Nyolcaknak. Törekvéseire jellemző már plaket-techni-
kája is. Nem nagy modelt készít, amelyet iparilag kisebbít le, hanem
valóságos méretekben faragja meg érmeit és igy nagyobb élességet, hatá-
rozottságot tud adni formáinak.
o o Lesznai Anna kézimunkaterveinek ugyanaz a legfőbb értékük, mint
a művésznő költeményeinek. Sok versben és itt is, a kézimunkákban, egé-
szen finom és apró belső rezgések ragyognak fel kivetítve tárgyilagos,
dekoratív pompában. Érzéseinek teljes objektiválása teszi oly gazdaggá
ezt a kettős művésztehetséggel megáldott nőt.
o o Ő mintegy a kiállítás háziasszonya, tőle kell egy hálás kézcsókkal bucsut
venni, bár a vendégek szórakoztatását ezúttal javarészben másokra bizta.
o o Lehet, hogy sokan kényelmetlenül érzik most magukat a Nemzeti
Szalon termeiben, de nekik is tudomásul kell venniök, hogy egy, legalább
nemzeti szempontból történeti fontosságú eseménynek tanúi. Magyar-
országon ezelőtt is lejátszódtak művészetre tartozó események. De művé-
szeink — ez itt nem értékkisebbités — eddig provinciálisak voltak. Elké-
setten állottak a sorba, már eldöntött küzdelmeket vettek fel ujra, sok
szépet és nagyot cselekedtek, de az általános fejlődés számára nem jelent-
hettek semmit. A nagy harc ma sem nálunk folyik, de a nyolcaknak és
még egy-két, csoportjukon kivül álló művésznek jóvoltából van egy mellék-
csataterünk, ahol egyidőben és ugyanazért áldozzák fel néhányan kezük
és elméjük munkáját, érzéseiknek, látásuknak finomságát és erejét, mint a
legelsők és a legjobbak. A magyar művészet ezelőtt egyénenként volt a
értékes, a magyar művészet most, a Nyolcak műveinek tanúskodása szerint,
a maga egészében, közös törekvéseiben lett aktiv. [p. 13]"

Catalogue Structure altered
Other Mediums listed