exhibition

[Exhibition of the Guest Artists of the New Art Group Vienna 1912]

A Neukunst Wien vendégművészeinek kiállítása 1912


ID: 412, Status: proof read
Exhibition period:
Jan 6‒Jan 1912
Type:
group
Organizing Bodies:
Művészház
Currency:
K (Austro-Hungarian Krone)
Quickstats
Catalogue Entries: 114
Types of Work: painting and drawing: 76, unknown: 38
Artists: 6
Gender: female: 0, male: 6
Nationalities: 1
collapse all Catalogue View List View
Date Title City Venue Type
Organizing Committee
"A kiállítás szervezési munkálatait Rózsa Miklós dr. művészeti igazgató intézte [The organisation of the exhibition was executed by Dr. Miklós Rózsa].
A kíalitás rendezési munkálatait Anton Faistauer és Paris Gütersloh festőművészek, Rózsa Miklós dr. művészeti igazgató és Borszéky Frigyes titkár végezték. A kiállítási heyliség belső installációs munkái Málnai Béla műépitész tervei szerint és vezetése mellett készültek. [The arrangement of the exhibition was done by painters Anton Faistauer and Paris Gütersloh, Dr. Miklós Rózsa, artistic director, and secretary Frigyes Borszéky. The interour installations of the exhbition were done after plans by architect Béla Málnai and under his guidance].", n.p.

"A Művészház igazgatósága [The Directorate of Művészház]:
Elnök [President]: Teleki Géza gr. [count].
Alelnök [Vice-President]: Edelsheim-Gyulai Lipót gr. [count].
Igazgató [Director]: Dr. Rózsa Miklós.
Batthyány Gyula gr. [count]; Ferenczy Károly; Horthy Béla; Kernstock Károly; Dr. Madarassy-Beck Gyula br. [baron] orsz. kép. [national representative].
A művésztanács elnöke [President of the Artist Council]: Rippl-Rónai József.
Szüllő Géza orsz. képviselő [national representative]; Vágó László; Zichy István gr. [count].
Ügyész [Prosecutor]: Dr. Kováts István.
Titkár [Secretary]: Borszéky Frigyes.
Műtáros [In charge of the collection]: Kónyay Elemér.

A Művészház művésztanácsa [The Artist Council of Művészház]: Csók István; Egry József; Falus Elek; Jaschik Álmos; Katona Nándor; Kisfaludi Strobl Zsigmond; Kosztolányi-Kann Gyula; Körösfői Kriesch Aladár; Ligeti Miklós; Málnaj Béla; Olgyay Ferenc; Pásztor János; Plányi Ervin; Rippl-Rónai József; Vaszary János.

Tiszteletbeli tagok [Honorable Members]: Ferenczy Károly; Kernstock Károly; Rippl-Rónai József; Szinyei Merse Pál.", n.p.
Catalogue
A Neukunst Wien 1912 Vendégművészeinek Kiállítása a Művészházban. 1912.
Printed by: Steiner Vilmos könyvnyomda, nr. of pages: [PDF page number: 64].
Holding Institution: Museum of Fine Arts Budapest
Preface
von Gütersloh, Paris: Előljáróba, 7 p.

"A legdélibb németet mintha nyíl érné, valahányszor keletre gondol
Eleve hajlott volt arra, hogy az európéernek már igenis kialakult és át-
látszó fogalmához hűtlenné váljék, hogy álladalmainak biztonságát nomádi
alakulatokkal cserélje fel - hogy művészetének tolakodóan törvényes leszár-
mazása s annyi s oly ragyogó elődök örökletes terhe ellen egy lépéssel lázad-
jon ki a családfa árnyékából.
Azon napi apában a nemzetség tudata mindig mint a jövőre szóló meg-
szabás búvik ki a zsákból, s csak a testi apaságban javítja a házasságtörés a
klisére törő akaratot.
Ám senki nem állhatja utját népek vagy lelki fajták kikristályosodásának.
Csak a hitehagyott áll helyt egy homályos egység elvéért s őt vonja
bűvösen testi vérének ősforrása s őshazája, mihelyt faja egy külön kiválási
eszménynek maga elé való tűzésére merészkedik át. Hűvösen válalkozik el
a szépségben való haláltól, hogy egy atom gyanánt nőjön hozzá egy elhasz-
nálatlan életakaráshoz, a görögökre gondolva, kik kővé váltak, mikor egyikük-
nek sem volt mersze a hitehagyáshoz.
Már most: a nyugat mintha a képzeletbeli görögség eszményitő állapo-
tába került volna. Mintha az értékeknek abba az előről való sorravevésébe
keverednék, mely, mint valamely második antikság, ám ajánltassék jövendő
filológusoknak.
A kultura s a művészet végleges formáinak az az éles fénye, mely
Páris fölött ragyogott föl s a nyugatiakra aranyárnyékot vet: a latin energiák
végigjátszott játéka: fölé apotheozisos vég gyanánt boltozódik.
A kieszelt kényelem drága tárgyaival a mai európéer későbbi megmuta-
tóknak meg akarja mutatni, hogy valóban, történet szerint a világon volt, hogy,
beleszeretve a hellének feltámadásába, renaissanceoknak sirontúli hatását
gyakorolja.
Mi azonban védekezünk az ellen, hogy unokáink idein a végrendeletbe
tett erőszak megtétessék. Nem akarunk egy mesterséges Pompéit, aminőt most
szemünk előtt tesznek színre. S nem fogadunk el dolgokat melyeket már ki-
ásatásra való tekintettel gyártottak, Az artisztikussá fajult kapitalizmusnak ma
szinte mindenható üzemében mi a halódó európéernek csak azt a szándékát
látjuk munkában, hogy minél értékesebb hagyaték maradjon utána s annak
kisérletét látjuk, hogy megcsalassunk kulturánknak valóságos állapota felől.
Mivel, a kémia törvényei szerint, csak az marad meg az utókorra ami,
valódi és értékes, kőből és ércből való, s elenyésznek a pótlékok, amikkel a
szegénység s a genie dolgozni kénytelen: az epigonoknak nehezen sikerül
majd valódi képet szerezniök a mi gazdasági és művészeti jelenségeinkről. S mi-
helyt bebizonyosodik, hogy csak az eszményítő korszakok jutnak bele a törté-
nelembe: a snobok profán élete muzeumivá lett kultusztárgyainak az a kétes
dicsőség jut majd, hogy egy hazudott tündérországról tanuskodjanak, melyet
egy jövendő Weimar „keres” majd a „lelkével”.
Mikor a mi festőink, intellektuálisan tájékozódva, festeni kezdették mind-
azt, ami uj megalapozással a Művészház kiállításában áll a magyar szemek elé,
afféle iróniásan felkevert tavaszi szellő közepett állottak, s inkább ellenséget
fedezlek fel, akinek ellenére fessenek, mint barátot, akinek számára alkos-
sanak.
Minden új művészeinek polémiás természete azzal mutatkozik meg, hogy
komolyságához hozzávegyíti az ugratást, s ezt nem azért teszi, mintha a tragi-
komikus kifejezés vágna a természetébe, hanem egy olyan közönség hétköz-
napos komolyságától való félelemben, mely abban a szempillantásban „kvalitás”
iránt kezd kereskedni, amint egy barbár akarat alkalmát már nem érti meg.
A „forma” mellett foglal pártot, s az artista számára semmisem utálatosabb,
mint az életnek minden művészetek legbelsőbb problémájával való komázása.
Az ugratás igy: menekvés a helyeslés elől, s mivel mindenki inkább a
komikum alá tartozónak érzi magát, mint a tragikum alá esőnek az aktuális
alkalmat senkisem veheti magára, s a polémia jó, ha mindenki ellen fordulhat
anelkül, hogy megszünnek arckép lenni.
Egon Schielének táblái e földi téreken arra szolgálnak, hogy a forma
nyárspolgári védőit elrettentsék.
Annak a híja, amit a szemek régi flamandok finomságaiból vagy tiziáni
égövek ásványi széningereiből szíttak fel forma gyanánt, gyakran szándékos
minusz olyan festőknél, kik nem akarják kongeniális kifejezésével elvonni a
tekintetet a látomástól
Mert a tudományosan felvilágosodott emberiség a misztikusnak berontása
elől a „art pour l'art" -ral akar védekezni. S e tétel ellen főképp az teszi az
embert bizalmatlanná s az állja utját a kövelésének, hogy a bugrisság táborá-
ban keletkezett, danaok ajándékának terveztetett, hogy ellene vetődjék a mű-
vész abbeli hatásainak, melyek a kaosznak a még nem valamibe való állandó
betörését jelentik.
Nem fejthetem ki ez érdekes vádat ; kevés hozzá a helyem, s most in-
kább az a dolgom, hogy barátaimat a nézőnek bemutassam.
Csak röviden utalok Egon Schieléról szóló kis monografiámra *) s mindenek
előtt Anton Faistauer-hoz fordulok, a kör legabszolutabb festőjéhez, ki az ő
szinte teljes ouvre-jét most viszi először a magyar közönség elé.
Gyönyörűség volt e művész fejődését nyomon követni. Mint egy szin-
játékát, melynek hatása megnevekedik azzal, hogy belelátnak szerkezetébe.
Vannak természetek, melyeknek tíz esztendő kell ahhoz, hogy motorukat
nekicsavarják, hogy aztén egy nap alatt tízszer körülvihazozzák lényüknek
földtekéjét. [Van Gogh, ki oly sokáig küzdött a dilettantizmussal, az ember-
szeretettel, a benne élő banális szocialistával. Az ö rettenetes The Sorrow
rajza.) Nagyon szeretem az olyan embereket, kik erőik kötelékeit lassan és
türelmesen oldják fel.
A mozdulat, mellyel az ő első tiszta színképe ifjuságának dekorációsait
és ritmikusait visszatolta, oly váratlanul jött, de egyben oly gazdagon hang-
szerelten, s a hideg és meleg tónusok teméntelenségét (amin minden megfordul)
oly biztosan vetette egymásnak, mintha e képe a tizedik vagy századik volna
hasonlóak után, nem pedig az első semmiféle után.
Ezt a munkáját ezt a krisztus születése képet kétszeres megtérésnek, a
színhez és a valláshoz valónak elképzelni: tudatossá teheti az energia-lehető-
ségeket, amikre alkotója kép.
A rossz hírbe jutott sötétet ez a festő a régi mesterek szellemével sze-
reti. Az ígaz egyház gót sötétségét állította vissza képeiben, s életének az az
egyetlen, de reménytelen tévedése, hogy születésének napját oly közel eszten-
dőbe tette, mint az ezernyolczszáznyolcvanhetedik, holott még tegnap Dürerrel
társalkodott, s most megy át Tintorettoval a piazettán.
Ezt pedig így értsük:
Dürer, Tintoretto vagy Cézanne a mi számunkra már nem határozott s
műtörténelmileg elhatárolt egyéniségek. Hanem jelzések a művészben való
végbemenőségek számára, melyeknek még nem nőttek szabatos jelzői. Mily
szegény szóművészet némely, oly sok, kritikusé, ki még mindég olyan gyerekes
metaforákkal untatja az embert, hogy: szakasztott Renoir! szakasztott Giotto !
Ezek a jelzések csak a minden művészben közösön való tájékozódó akarat
jelkiáltásai, s a művén magától értetődéséről átfordítva azt jelentik: szép a
rajza révén (Dürer), szép a szines sötétség révén (Tintoretto], szép a zöldtől
az ibolyaszínhez s a hideg fehérhez vivő akkor révén (Cézanne). Courbet-t
mondanak, ha erdei tájat látnak patakkal és őzekkel – jolott Courbet ma
már csak annyit jelent, így lenni szépnek és nem amúgy.
E közbevetett megjegyzést szükség volt párhuzamba gondolni Anton
Faistauerhoz, hogy munkássága megóvassék a nyomoruságos számkivetéstől, s-
utalás történjék e művész titkos küldetésére, aminek tudójának lenni: intel-
lektuálisan mélyítheti munkájának élvezetését.
Egy homályos álmot akar vilagossá lenni. A hagyományról valót.
Nemes ember ő, ki beleszármazott az apátlan s. törvénytelen modern-
ségbe s visszafáj ismeretlen apáihoz. S fanatikusan azt a hitet vallja, hogy
nem szabad addig tovább nemződni, amig csak egyének, hanem várni kell az
édes akarattal, míg egész törzsünk kivonatának nem érzik magukat, s a menny-
asszony ábrázata kegyelmet nem talált az ősök szemében.
Ezért van még meg a megvető gesztusa az időm számára, - a kutató
módjára, ki az atomot keresi, azért hagyja ki a molekulát s festekezik vissza
kezdeteihez, mindösszébb sűrítve az időt, míg megérzni majd a Tizian meleg-
ségét, közvetítés nélkül s mint akkor ember, s míg a ma közt s a nap közt,
mikor a hagyomány elveszett s az impresszionizmus tudományos szemérmet-
lensége lépett közbe, nem találtatik majd egyéb, mint az ő munkássága: egy-
kor elmaradt képeknek utánpótolt művészte.
Ily módon reakcionárius mint Cézanne, ősidőbeli, mint Marées. Senki
keményebben nem csodákoznék, mint ha képeit „modern”-nek jeleznék,
S mindazonáltal nem azok. Minden, ami új rajra, csak egyszer elmaradt. Ő
előre hozza.
Ami rajt jövendőnek tetszik, az a jelen csillogása, mely valahogy bele-
tévedt az ő holbeini alakjába. Ám egyszerre színek futnak össze, mesterséges
fény cseppen át hebrencsül egyik kép egyik helyén, az emberünk „új”, nem
nagyon akaródzva új még, új abban az értelemben, ahogy Lafargue propagálta.
Ellentmondás volna ez? Nem. Csak a vágyakodás szólalt meg benne.
Mást érzünk - s nem állva az anakronizmusokkal való szubtilis és hasz-
nos kontrapunktikában Anton Koligná. Olyan festő ez, ki az ő színeit
nem próbálgatja és keresgéli s nem inficálja problémákkal, akit érzékisége
egyértelmű pompába csábít. Aki, mint önönmagának legkultiváltabb nézője, maga
keres gyönyörűséget képeiben, s megvan benne a szenvedélyes tehetség,
hogy mindazt, ami számára modell (szövet, csigát, csészét, gyümölcsöt) úgy
fessen, mintha hús volna, még pedig, hogy az olvasót egészen a magam érzésére
koncentráljam: asszonynak húsa, ki álarcban áll előttünk, s inkarnációját ércbe,
üvegbe vagy gyümölcsbe tette át.
Igy kellett aztán úgy járnia, hogy mikor asszonyi húst fest, messze túl
ezen, a drágakő, a gyöngyház, a firnájszos őszibarack hatását éri el, s így
esik áldozatul a metafora finom bosszújának, a „mintha” viszájának.
Ám csak kényszerüségből és szinre, hogy megfundálja további szándékait.
Helyet találni abbeli állításának, hogy a fények a dolgokból ki kell sugároz-
nia, s nem szabad függeniök valamely Napnak véletlen állásától.
Aminek következtében a tárgyak sokkal maradéktalanabbul szűnnek meg
megismerhetők lenni és sokkal hamarabb kezdenek tiszta színkomplexumokká
válni, mint ahogy ezt az impresszionistaságban érhetnék el.

Az érzékiség kiesik révületéből, mihelyt izgalmának tárgyát pontosan
meg lehet határozni vagy ki lehet mintázni, hogy a test lilájának vagy rózsa-
szinének mely magasságban kellett a beeső fény kékesfehérével komplikálódnia.
(Festészeti thermométer).
Románnak nevezném ezt a névtelen, színes fogalmakba való feloldást,
amelyek az erotikus tehnikából szerkesztettek által. S a freskó alakításai közül
kiragadnám az Allegoria címűt, az ifjat a puttóval s a zászlóruddal.
Robin Andersen világos olasz tájképekkel vonul fel, melyeket kedvesekké
tesz a komplikáció híja kifejezésükben, s a levegőjük optimista, szfinxtelen volta.
Utolsónak Arnold Schönberget tartogattam. Nem valamely rangsok ked-
véért – nem való egyikbe se- de hogy kelet felé megint kinyissam az ajtót.
Csak olyan emberek, akik, mint ő, oda jutottak, hogy minden dolgok
kisérteties leglelkét jelenítsék meg, közvetlenül, a halluciánció realizmusával s a
„szép”nek kompromisszumus köze nélkül, - mivel nem értik, hogy joguk volna a
belső, delphibeli világot az igazság és a szépség mértékével mérni, s mivel e
világ kapcsán nem kívánnak sem tudákoskodók lenni, sem tehetségüket a
látszólat képtelennek bebizonyitásával nem akarják vértanuságban tönkretenni
(ami az intelligenciájuktól mind kitelnék): csak ilyen emberek érthetik meg a
Schönberg képeit, s ezek is csak annyira, amennyire tapasztalataik egyez-
nek, vagy komprommitálódás után való vágyuk e képeken kielégülést talál.
Csak a rossz művészek győznek meg, az igazi alkotó csipán hitet kiván.
Mint a vallás, ahhoz az erőnkhöz fordul, hogy önönmagunkat is igen feltéte-
lesnek érezzük.
S ha Schönberg képei egyet sem érnek el, mint, hogy bizalmatlanná
tesznek bennünket érzékein iránt (melyek ugyebár egészen más, nyárspolgári
értelemben „természetes” és „érthető” jelenségeket közvetítenek számunkra),
akkor talán elérték legfőbb, titok rendeltetésünket.
Mert a mi istentelen biztosságunk s magunkkal való pompázásunk ellen
fordulnak. A tudásunk ellen s az ellen, hogy féljünk kételkedni abban az állí-
tólag tökéletes gépezetben, melynek neve: ember.
A monizmusnak ezzel a pingáló ellenségével zárom le a bemutattak
sorát. Remélem, hogy fejtegetéseimmel hozzásegítettem a nézőt ahhoz a benyomáshoz,
hogy itt egyéniségekkel találkozik, s nem pusztán művészekkel, kik-
nek érzékbeli őrülete félig szánalmat ébreszt, félig mosolyt.
*) Egon Schiele, Brüder Rosenbaum Verlag, Wien"
Catalogue Structure
"Előljáróba", 7 p.
"Paris von Gütersloh. A Pester Lloyd számára németül írta: Ignotus [Paris von Gütersloh. Written in German for the Pester Lloyd by Ignotus], 5 p.
"Anton Faistauer-Festmények [Anton Faistauer-Paintings]", cat. no. 1-22
"Anton Kolig-Festmények [Anton Kolig-Paintings]", cat. no. 1-12
"Paris Gütersloh-Festmények [Paris Gütersloh-Paintings]", cat. no. 1-9
"Robin Chr. Andersen-Képek [Robin Chr. Andersen-Pictures]", cat. no. 1-10
"Egon Schiele-Táblák [Egon Schiele-Panels]", cat. no. 1-5
"Arnold Schönberg: Látomások. Benyomások és fantáziák [Arnold Schönberg: Visions. Impressions and Fantasies]", cat. no. 1-23
"Tíz színes rajz Anton Faistauertől [Ten Coloured Drawings by Anton Faistauer]", cat. no. 1-10
"Tizenegy kis vízfestmény Paris Güterslohtól [Eleven Small Watercolour Paintings by Paris Gütersloh]", cat. no. 11-18
"Húsz rajz Egon Schieletől [Twenty Drawings by Egon Schiele]", cat. no. 19-23
"Képek" [Pictures], 18 p.
Additional Information
Participant Addresses listed
Additional Notes
Date information taken from: Nóra Veszprémi Judit Gömöry (ed.): A Művészház 1909–1914. Modern kiállítások Budapesten. Budapest: Magyar Nemzeti Galéria 2009. p. 247.

+Gender Distribution (Pie Chart)

+Artists’ Age at Exhibition Start(Bar Chart)

+Artists’ Nationality(Pie Chart)

+Places of Activity of Artists(Pie Chart)

+Exhibiting Cities of Artists(Pie Chart)

+Catalogue Entries by Type of Work(Pie Chart)

+Catalogue Entries by Nationality(Pie Chart)

Name Date of Birth Date of Death Nationality # of Cat. Entries
Anton Faistauer 1887 1930 AT 32
Anton Kolig 1886 1950 AT 12
Albert Paris von Gütersloh 1887 1973 AT 17
Robin Christian Andersen 1890 1969 AT 10
Egon Schiele 1890 1918 AT 20
Arnold Schoenberg 1874 1951 AT 23
Recommended Citation: "A Neukunst Wien vendégművészeinek kiállítása 1912." In Database of Modern Exhibitions (DoME). European Paintings and Drawings 1905-1915. Last modified Aug 17, 2019. https://exhibitions.univie.ac.at/exhibition/412